2013. július 14., vasárnap

Petefészek ciszta magzatban - összefoglaló

No, miután péntek este 9-kor visszahívott Surányi (sűrűn elnézést kért, hogy csak ilyen későn, miközben én meg el voltam ragadtatva, hogy ilyenkor is még képes velem foglalkozni, hogy van neki magánélete?), illetve tegnap enyhítettük a zombi elvonási tüneteimet Brad Pitt-tel (tudni kell rólam, hogy különösen rajongok a zombi témáért, - meg úgy általában a posztapokaliptikus filmekért/sorozatokért -, a létező összes, még a leggagyibb filmeket is láttam), kicsit megnyugodtam. Igyekszem mindent ugyanúgy tovább csinálni, boldogan, bízva abban, hogy ez kihat Zozi állapotára is, és ő is boldog, és a ronda ciszta ezért eltűnik.

Szóval, hátha valaki egyszer ugyanebbe a cipőbe kerül, összefoglalom, mit tudtam meg a témáról a dokiktól személyesen, illetve a neten talált infók alapján:

Kialakulás:
Magzatkori ciszta a terhesség alatt teljesen megszokottan termelődő anyai hormonoktól keletkezik, igen gyakori jelenség. Tehát nem valaminek a szövődménye, nem az anya csinált valamit rosszul, egyszerűen létrejön, és kész. A dolog igen gyakori, magyar példákban leginkább sok agyban kifejlődöttről olvastam, ezek általában a 15-20. hét körül derülnek ki, illetve inkább később, a 30-35.hét körül szokott kialakulni a kisfiúknál a vesénél, kislányoknál pedig a petefészeknél. Konkrétan a petefészek ciszta kialakulására kb. 30% esély van!

Szövődménye:
Maga a ciszta nem egy nagyon veszélyes dolog, a magzat vagy az anya életét nem veszélyezteti. Elvileg a magzat nem is érzi, hogy van (mint ahogy felnőttkorban is legtöbbször észre sem veszik), fejlődését nem veszélyezteti. Az esetek többségében magától felszívódik, de ez lehet akár pár hét, vagy több hónap alatt is. Leginkább azután kezd el felszívódni, hogy a kicsi megszületett, mivel akkor már nem kapja az anyai hormon dózist. Kicsit az rontja a helyzetet, ha túl nagyra nő - mert akkor nyomhat más szervet (erről eltérő számadatokat találtam, általában 5 centi felett mondják nagynak), kifakad, vagy megcsavarodik.

Kezelése:
Ez a kicsit legnehezebb része: sok mindent nem lehet vele csinálni, főleg, amíg bent van, csak UH-val monitorozni, hogy változik-e. Mivel általában a szülésig nem szívódik fel, ez a macera utána is folytatódik. Surányi szerint, ha komplikáció mentes, nem indokolt ezért császárral szülni, és a leírásokban sem találtam olyat, hogy kéne, a szülést nem befolyásolja. Olvastam olyan ritka esetet, hogy még bent a mama hasában leszívták a cisztát, de ezt is azért tették, mert nagyon kifakadt (asszem, vagy csak nagyon nagyra nőtt?) Legrosszabb esetben - ha nem szívódik fel magától - műtétre kerül sor, ahol eltávolítják, a legeslegrosszabb esetben, sajnos, a petefészekkel együtt.

Na, és akkor az infó források:

Bár igen gyakori ez a dolog, valamiért magyar oldalakon mégis kevés szó esik kimondottan a petefészek cisztáról. (Az agyikról annál inkább, gondolom azért, mert átlag anyukáknak az sokkal ijesztőbb, és akinek nem volt sose nőgyógyászati mizériája, a petefészekitől nem retten meg annyira...) Kb. ezeken a linkeken találtam említést róla összesen:

http://www.hoxa.hu/?p1=forum_tema&p2=71475
http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__terhesseg__1236686-petefeszek-ciszta-magzati-korban-szules-utan-is-elmulhat
http://www.geniobook.hu/index.php?menu=answers&id=215&page=24
http://mobil.orvostudakozo.hu/index.php?menu=answers&id=87&page=45
http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__terhesseg__1693440-merjek-meg-remenykedni-egeszseges-lehet-e-meg-a-kisbabam-bov-lent
http://www.vital.hu/themes-inter/doktor/1258.htm


Angol nyelvű oldalakon találtunk pontosabb leírást, tanulmányt is, illetve fórumokon sokan témáznak róla. Talán a legjobb összefoglaló egy kutatási leírásban van (koreai orvostudományi lapban jelent meg, látszólag tisztességes szakirodalmi hivatkozásokkal), de ennek a mintavételét nem tartom túl reprezentatívnak, hiszen 15 év leforgása alatt, 17 konkrét esetet vettek alapul, ami szerintem nagyon hosszú idő, és ahhoz képest meg pláne kevés minta. De a leírás jó.
 
Elgondolkodtató 2 dolog
  1. Amikor én születtem, még ultrahangozás se volt....ergo akkor még ki sem derültek ezek az esetek...ki tudja, hány embernél okozott ez felnőtt korára szövődményt (petefészek alulműködést, elégtelenséget)...akár nálam is. Ezt asszem már sose tudjuk meg.
  2. Aki nem akarja megtudni a babája nemét, az ilyenkor kénytelen megtudni? Ez azért jutott eszembe, mert a SOTE-s UH-s is megkérdezte, tudom-e, mit mondtak...akkor nem írja rá a leletre, vagy hogy?
Mi meg:
Majd 2 hét múlva ultrahang kontrollozunk, azon kívül, csak bízni tudunk, hogy nem fordul rosszabbra, sőt, elkezd csökkenni. Azért engem kicsit aggaszt, hogy Zozi cisztája jó 5centis...(Surányi mérése alapján 57*49mm, a SOTE-s szerint 53*51mm), úgyhogy mivel pénteken úgyis megyek ki a kórházba találkozni a szülésznővel, megkérdezem, hátha ő be tud nyomni egy ultrahangra, mivel...

6 megjegyzés:

  1. Szia! Esetleg megosztanád, hogy mi lett a vége a történetnek?
    Vagy tudunk váltani egy emailt? Nálunk is hasonló dolog történik. köszönöm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Itt a folytatás, és egyben a vége is a történetnek:): http://reprodukalas.blogspot.hu/search/label/petef%C3%A9szekciszta%20magzatban

      Törlés
  2. Nagyon köszönöm! Igazán hasznos imformációk, ami még érdekelne, ha esetleg tudnál válaszolni, hogy végül természetes úton, vagy császárral született a pici.
    köszi szépen

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen született, emiatt a probléma miatt fel sem merült, hogy császár kellene. Engem a szülészdokim megnyugtatott, hogy nem kell emiatt izgulni, majd magától elmúlik, miután megszületik, és így is lett. Csak nagyon-nagyon ritka esetekben van belőle komplikáció.

      Törlés
    2. Szia ha tudnál segíteni nekem én pont így vagyok a 29 hetes terhes vagyok és egy 2,5 cm ciszta látható nagyok félek neked mi lett a vége?

      Törlés