2013. július 26., péntek

Csúnya, gonosz vegyületek

Már vagy 8 hónapja küzdök a múlni nem akaró ekcémával a kezeimen: a bal kezemen indult a jegygyűrűmnél (először aszittem attól van, de vszeg csak ott kapott a bőröm a legkevésbé levegőt, maradt ott láthatatlan lerakódott kiváltó anyag, vagy mittomén), aztán "elterjedt" az egész tenyerem, ujjaimon, majd átment a jobb kezemre is. Először azt csinálja, hogy viszket, piros, ha vakarom, ég, és ha közelről jól megnézzük, icipici hólyagocskák vannak. Aztán a viszketés elmúlik, ekkorra a bőröm úgy kikészül (vagy csak magától, vagy ha nem bírom megállni, a vakarástól:S ), hogy totál kiszárad, húzódik, hámlik. Aztán kezdődik az egész elölről..
Mivel kb. a terhesség elején kezdődött, simán lehet, hogy a terhességtől van, és a szüléssel elmúlik, - egyik bőrgyógyász ezt mondta, a másik meg azt, hogy kizárt, hogy köze van hozzá, hát nemsokára megtudjuk.
Na szóval, első körben a konkrétan használt drogériai termékeket kezdtem el kizárni, de egyik sem vezetett célra, mindig mikor már azt hittem, elmúlik, újra kezdődött (Ezzel a kísérlettel úgy el is telt 7 hónap...).
Mivel hallottam már fél füllel, hogy bizonyos összetevők a kozmetikai cikkekben (na meg a kajákban is), de egészségtelenek, gondoltam, akkor most összetevőket kezdek el kizárni, és hát akkor olyanokat, amiket "szidnak". Találtam is a mindenki által ajnározott (who the f..k is) Antal Vali oldalán egy összefoglalót "18 legkockázatosabb vegyületcsoport, amit érdemes kitiltanod a fürdőszobádból" címmel. Persze nem vagyok róla 100%-ig meggyőződve, hogy minden úgy van, ahogy le van ebben írva, de úgy vagyok vele, hogy egy próbát megér, ártani nem árt, most igyekszem ezeket kiiktatni. Vagyis azért nem az összeset, azért nem dobáltam ki mindent, de most már ha új cuccot veszek, akkor olyat, amiben ezekből nincs semmi.

Na és a lényeg, 2 dologra "cuppantam rá" kimondottan:

1. Paraffin:
  • erősítik a gyulladásra való hajlamot, és a gyulladással együtt járó bőrbetegségek kialakulását
    (sömör, ekcéma, hiperkeratózisok, szeborrea, rozácea, egyéb bőrgyulladások)

    nekik és az SLS/SLES-nek köszönhetjük azt a bizonyos "száraz, húzódó, viszkető érzés"-t
  • a babák bőrére nézve életveszélyesek, ugyanis nem engedik
    kialakulni a bőr természetes védelmét (bőrimmun) ellátó savköpenyt (pH 6-7), azaz a
    bőrfelszíni emulziót
  • eltömítik a pórusokat, ezáltal blokkolják a bőr természetes élettani folyamatait: a légzést, az
    anyagcserét és a kiválasztást
  • akadályozzák a bőr méregtelenítését
  • élettelenné, törékennyé teszik a bőrt a megszűnt funkciók miatt
    gátolják a bőr természetes kopását, aminek a következménye a megvastagodott szaruréteg
  • elősegítik a mitesszerek és a pattanások kialakulását
  • egy láthatatlan (fel nem szívódó) réteget képeznek a bőrre, amely megakadályozza a bőr
    légzésével együtt járó párolgást, vagyis azt a természetes vízleadást, ami az egészséges bőr
    hőháztartása szempontjából nélkülözhetetlen (érdekes módon ezt a gyártók előnyként tüntetik
    fel a terméken a hidratáltság szempontjából, ami persze nem így van, mert a bőr
    hidratáltsága a vízmegkötő faktorok munkájától, és az ivással elfogyasztott vízmennyiségtől
    függ!)
Persze kicsit rákerestem, és vannak akik ezt vitatják.
De akkor sem értem, hogy: mit keres a gyógyszertári hidratáló alapkrémben meg a mosdókrémben ez a vitatott vegyület....Merthogy ezeket írta fel a bőrgyógyász nekem ekcémára, és ugyanezeket a krémeket írja fel az összes gyerekorvos a babáknak a popsikrémmel egyetemben, mondván, hogy ezek a tuti ártalmatlan cuccok.
Utánanéztem, és arra bukkantam, hogy pl. a Rossmann Extrasensitive termékcsaládjában (fürdető, popsikrém, popsitörlő, stb.) aztán semmi káros nincs, legalábbis semmilyen összetevőjére senki nem mutogatott még, hogy az volna. Tehát ha ők meg tudják csinálni ilyenre, akkor más mér nem? Úgyhogy most úgy döntöttem, hogy én is ezt a termékcsaládot használom (hiába hiányoznak a kellemes illatanyagok), illetve Zozinál is ezeket fogjuk, aztán meglátjuk.
Szóval miután volt egy olyan köröm, hogy azt gondoltam, hogy a gyógyszertárban készülő kencékben maradéktalanul meg lehet bízni, mer azok nem a csúnya kapitalizmus termékei, rá kellett jönnöm, hogy ez nem így van....

2. Parabének:
  • bőrirritációt, kontakt dermatitist és kontakt bőrallergiát okozhatnak. 
  • ösztrogén utánzatok: a butylparaben és isobutylparaben hatása a legerősebb, ezt követi apropylparaben, ethylparaben és methylparaben. A túl nagy mennyiségű ösztrogén mellrák, petefészekrák, méhrák és hererák okozója, és hatása van az embrió fejlődésre is.
Na ezen akadt meg a szemem nagyon! "Ösztrogén"..."hatása van az embrió fejlődésére"...
Mit is csinál az ösztrogén?:
"Az ösztrogének a szteroid hormonok közé tartozó vegyületek, melyek a petefészekben, a méhlepényben és a herékben termelődnek. Legfontosabb szerepe a másodlagos női nemi jellegek kialakítása...Terhesség alatti szerepe ma még kevésbé ismert, az azonban feltételezhető, hogy a hormonnak a magzati szervfejlődés szempontjából is kiemelt szerep jut. Az ösztrogének szintje megnő a várandósság során, aminek az az oka, hogy a méhlepény is nagyobb mennyiségben kezdi termelni"
Tehát mi van, ha összefüggés van az ekcémám, és Zozi petefészek cisztája között??? Mi van, ha ezek a csúnya parabének, amiket magamra kentem, okozták mindkettőt? Vagy az ekcémára felírt minimális mennyiségű szteroidot tartalmazó kencék (merhogy az ösztrogén is szteroid, bár nem tudom pontosan, hogy az micsoda is, csak a szóegyezés ragadt meg), amiket igyekeztem minimálisan használni, azok fokozták az amúgy is nagy ösztrogén termelést? Vagy valami ilyesmi?...Csak találgatok, nem vagyok doki, de könnyen lehet, hogy itt van valamilyen összefüggés, sajnos...
De azt hiszem, ezt már sose fogjuk megtudni, és sose fogja senki bebizonyítani, mint ahogy maradéktalanul azt sem, hogy amiket nap mint nap használunk, fogyasztunk, hogy befolyásolják a testünket...
Minden esetre, amit meg tudok tenni, azt megteszem, és a parabénes cuccokat úgy, ahogy van, kiiktattam, szerencsére, amiben volt, azok általában már úgyis a végüket járták, úgyhogy így a spórolós oldalam sem tiltakozott nagyon a kidobásuk ellen.

Azért érdemes ezeken a dolgokon is elgondolkozni....

2013. július 24., szerda

Ja, és így esett, hogy negyedszer is készült 4D kép

Még annyi mindenről akarok majd írni a blogban (csak nem akarom egy posztba zúdítani), hogy az előzőben el is felejtettem feltenni, hogy készült ám végül tegnap 4D kép is a pofijáról:)

35 hetes Zozi
Ez tényleg csak azért készült, mert Pé nem tudott velem jönni, és aszonta, +3000Ft (7000 a 2D vizsgálat, 9900 a 4D) neki megéri, hogy láthassa, így belementem. Végül mivel nem kértem videót meg ilyen extrákat, csak képet az arcáról, +1500-öt kért csak érte, ami korrekt.
Bár megjegyzem, hogy azért ez a 4D óriási biznisz, mivel bebizonyosodott számomra, hogy egyébként kint Surányi magánrendelőjében, meg nyilván mindenhol máshol ugyan azzal a UH készülékkel szokták a drágább 4D-t is csinálni, amivel egyébként a mezei 2D-t, csak épp "megnyomnak rajta egy másik gombot"...Tehát a szolgáltatónak lényegében semmivel nem jár több költséggel. Ja bocs, de, az írható DVD árával, amit ilyenkor szoktak adni.

UH - 35. hét betöltve

Tegnap voltam kontroll UH-n:
A leszervezése vicces volt: mivel Surányi szabin van már a héten, ezért javasolta, hogy menjek oda a rendelőbe a szonográfus kolléganőjéhez, Beleznay Katalinhoz (ő is a Flórban van nem magánban egyébként), aki a 4D UH-kat is szokta csinálni. Mivel nem akartam oda elmászni (és nem is a legolcsóbb ott...), gondoltam, elmegyek ide az Újpest metróvégállomásnál lévőbe, amit találtam. Úgy voltam vele, hogy csak valaki nézze meg, hogy hogy alakult a ciszta (felépítése, mérete), ahhoz nagy szakértelem csak nem kell, csak egy UH gép, de azért a telefonban elmondtam, hogy én nem szimpla "jajjdecuki színeszagos gyereknézegetést" akarok, ezért végül javasolták, hogy menjek az oktogoni rendelőjükbe, ott egy nagyon tapasztalt nő van, bizonyos Beleznay Katalin:)))) Úgyhogy végül a sors csak úgy rendezte, hogy hozzá tudjak menni (úgy, hogy minél kevesebb nyűggel járjon eljutni oda), és utólag örülök is neki nagyon.
A hölgy nagyon kedves volt, és szakmailag is biztosnak tűnt nekem. Meghallgatta az egész sztorit (sőt, még a terhesség előttieket is), és közben érthetően, az én szintemen egész szakmailag "beszéltük meg" a dolgok állását. Persze nyilván ő sem szülészorvos, sem gyerekorvos, de azért nyilván látott már ilyet, és többet, mint én, és megint egy pár dologgal többet tudtam meg a témáról.
A státusz pedig az, hogy: a ciszta sajnos Zozival együtt nőtt, úgy kb. 1 centit, de összetételében nem változott, nincs gubanc, ugyanúgy "echomentes", tehát nincs semmi komplikáció. Megjegyezte, hogy szakmailag nagyon érdekes, hogy nagyon közel van a húgyhólyaghoz (az UH-n egy vékony fal választja el), ezért először azt hitte, hogy "rekeszes" a ciszta (ami nem lenne jó), de szerencsére nem. Persze ő is nyugtatott, hogy azért ne aggódjak annyira, majd biztos felszívódik, és egy ilyen jóindulatú ciszta nem nagy ügy, kb. nincs olyan nő, akinek életében egyszer ne lenne (legtöbb észre sem veszi).
a bal, kisebbik fekete folt a húgyhólyag, a jobb, nagyobbik a ciszta
Folyt köv. terv: 1 hét múlva megyek a mindenféle (3. trimeszteri vérvétel+vizelet, Steptococcus, NST) vizsgálatra a kórházba. Most az nem vili, hogy lesz-e lehetőség UH-zni is, és erről beszélni orvossal - gondolnám, aki a kenetet leveszi a Steptococcushoz, azzal csak lesz. Ha nem, akkor rá 1 hétre úgyis megyek a Surányit helyettesítő Jurkó Zsuzsához (így lesz alkalmam még egy másik véleményt is meghallgatni).

Most még azon pörgök, hogy Zozi biometriai értékei alapján az utóbbi időben eléggé "lehagyta" a számítás szerinti korát. Tegnap egész pontosan 35 hetes volt számítva, viszont az UH szerint már 36 hetes+2 napos, az már 9 nap különbség! A becsült súlya pedig már 2907gr! Naná, hogy csináltam rá diagrammot is:
Itt látni, hogy olyan sosem volt, hogy fiatalabbnak titulálták biometria szerint, inkább 1-2 nappal idősebbnek, ami még szerintem simán beleesik az adatok pontatlanságából eredő hibaszázalékba. Viszont mintha akkor kezdődött volna a jelentősebb eltérés, mikor a cisztát felfedeztük (07.11-én)...
Nem tudom, hogy van-e összefüggés. Vagy hogy azért van-e, mert idő közben a cukrom mégsem olyan jó (köszönhetően annak is, hogy bevallom, baromira nem diétázom...:S )
Viszont mivel a kiírt szülési dátum mához pont 1 hónapra! van, vszeg ennek már olyan sok jelentősége nincs, gondolom. Max. annyiban, hogy ez kicsit erősíti az eddigi megérzésemet, hogy sztem korábban fog kibújni a kisasszony.
Őszintén szólva, nem is bánnám már, mert most már tudom, hogy már kb. most kész az önálló életre, és ha már kint lenne, jobban lehetne foglalkozni a ciszta kérdéssel is, már nem hatnának rá a csúnya anyai hormonok...meg hát bevallom, azért most már kicsit nehezebben viselem a "várandósságot" (persze nem panaszkodom, boldog teher).... 

2013. július 17., szerda

34. hét betöltve

Fejlemény nincs, "görögdinnye lopós" kép van:

34.hét
 Szombaton voltunk elsősegély tanfolyamon (kicsit vicces voltam, ahogy lemásztam a földre stabil oldalfektetni, meg újraéleszteni), holnap megyünk vizsgázni, remélem, különösen elnézőek lesznek velem:) Tökjó, mert volt szó újszülött élesztésről is, így már tudom, mi a teendő, ha csipog a légzésfigyelő (igaziból ezért is akartam még most, szülés előtt letudni ezt is).
Tegnap volt védőnős babaápolási felkészítő, mivel gyakorlatban mutogatott mindent, az is jó volt.
Pénteken megyek ki a kórházba a szülésznőhöz, remélem, be tud szervezni egy UH-ra, és látjuk, hogy változott-e a ciszta 1 hét alatt.


2013. július 14., vasárnap

Béna

Egyszerűen annyira béna vagyok, mióta korlátozott a mozgásom, hogy nem igaz. Legújabb alkotásként az imént a gondosan elkészített házi pizza landolt telibe fejjel lefelé a konyhakövön, mikor be akartam rakni a sütőbe. Pé segített felszedni, aszongya, ő így is megeszi...Ráadásul az édes drágám pont most porszívózza a lakást, de a konyhába az attrakció előtt még nem jutott be..

Petefészek ciszta magzatban - összefoglaló

No, miután péntek este 9-kor visszahívott Surányi (sűrűn elnézést kért, hogy csak ilyen későn, miközben én meg el voltam ragadtatva, hogy ilyenkor is még képes velem foglalkozni, hogy van neki magánélete?), illetve tegnap enyhítettük a zombi elvonási tüneteimet Brad Pitt-tel (tudni kell rólam, hogy különösen rajongok a zombi témáért, - meg úgy általában a posztapokaliptikus filmekért/sorozatokért -, a létező összes, még a leggagyibb filmeket is láttam), kicsit megnyugodtam. Igyekszem mindent ugyanúgy tovább csinálni, boldogan, bízva abban, hogy ez kihat Zozi állapotára is, és ő is boldog, és a ronda ciszta ezért eltűnik.

Szóval, hátha valaki egyszer ugyanebbe a cipőbe kerül, összefoglalom, mit tudtam meg a témáról a dokiktól személyesen, illetve a neten talált infók alapján:

Kialakulás:
Magzatkori ciszta a terhesség alatt teljesen megszokottan termelődő anyai hormonoktól keletkezik, igen gyakori jelenség. Tehát nem valaminek a szövődménye, nem az anya csinált valamit rosszul, egyszerűen létrejön, és kész. A dolog igen gyakori, magyar példákban leginkább sok agyban kifejlődöttről olvastam, ezek általában a 15-20. hét körül derülnek ki, illetve inkább később, a 30-35.hét körül szokott kialakulni a kisfiúknál a vesénél, kislányoknál pedig a petefészeknél. Konkrétan a petefészek ciszta kialakulására kb. 30% esély van!

Szövődménye:
Maga a ciszta nem egy nagyon veszélyes dolog, a magzat vagy az anya életét nem veszélyezteti. Elvileg a magzat nem is érzi, hogy van (mint ahogy felnőttkorban is legtöbbször észre sem veszik), fejlődését nem veszélyezteti. Az esetek többségében magától felszívódik, de ez lehet akár pár hét, vagy több hónap alatt is. Leginkább azután kezd el felszívódni, hogy a kicsi megszületett, mivel akkor már nem kapja az anyai hormon dózist. Kicsit az rontja a helyzetet, ha túl nagyra nő - mert akkor nyomhat más szervet (erről eltérő számadatokat találtam, általában 5 centi felett mondják nagynak), kifakad, vagy megcsavarodik.

Kezelése:
Ez a kicsit legnehezebb része: sok mindent nem lehet vele csinálni, főleg, amíg bent van, csak UH-val monitorozni, hogy változik-e. Mivel általában a szülésig nem szívódik fel, ez a macera utána is folytatódik. Surányi szerint, ha komplikáció mentes, nem indokolt ezért császárral szülni, és a leírásokban sem találtam olyat, hogy kéne, a szülést nem befolyásolja. Olvastam olyan ritka esetet, hogy még bent a mama hasában leszívták a cisztát, de ezt is azért tették, mert nagyon kifakadt (asszem, vagy csak nagyon nagyra nőtt?) Legrosszabb esetben - ha nem szívódik fel magától - műtétre kerül sor, ahol eltávolítják, a legeslegrosszabb esetben, sajnos, a petefészekkel együtt.

Na, és akkor az infó források:

Bár igen gyakori ez a dolog, valamiért magyar oldalakon mégis kevés szó esik kimondottan a petefészek cisztáról. (Az agyikról annál inkább, gondolom azért, mert átlag anyukáknak az sokkal ijesztőbb, és akinek nem volt sose nőgyógyászati mizériája, a petefészekitől nem retten meg annyira...) Kb. ezeken a linkeken találtam említést róla összesen:

http://www.hoxa.hu/?p1=forum_tema&p2=71475
http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__terhesseg__1236686-petefeszek-ciszta-magzati-korban-szules-utan-is-elmulhat
http://www.geniobook.hu/index.php?menu=answers&id=215&page=24
http://mobil.orvostudakozo.hu/index.php?menu=answers&id=87&page=45
http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__terhesseg__1693440-merjek-meg-remenykedni-egeszseges-lehet-e-meg-a-kisbabam-bov-lent
http://www.vital.hu/themes-inter/doktor/1258.htm


Angol nyelvű oldalakon találtunk pontosabb leírást, tanulmányt is, illetve fórumokon sokan témáznak róla. Talán a legjobb összefoglaló egy kutatási leírásban van (koreai orvostudományi lapban jelent meg, látszólag tisztességes szakirodalmi hivatkozásokkal), de ennek a mintavételét nem tartom túl reprezentatívnak, hiszen 15 év leforgása alatt, 17 konkrét esetet vettek alapul, ami szerintem nagyon hosszú idő, és ahhoz képest meg pláne kevés minta. De a leírás jó.
 
Elgondolkodtató 2 dolog
  1. Amikor én születtem, még ultrahangozás se volt....ergo akkor még ki sem derültek ezek az esetek...ki tudja, hány embernél okozott ez felnőtt korára szövődményt (petefészek alulműködést, elégtelenséget)...akár nálam is. Ezt asszem már sose tudjuk meg.
  2. Aki nem akarja megtudni a babája nemét, az ilyenkor kénytelen megtudni? Ez azért jutott eszembe, mert a SOTE-s UH-s is megkérdezte, tudom-e, mit mondtak...akkor nem írja rá a leletre, vagy hogy?
Mi meg:
Majd 2 hét múlva ultrahang kontrollozunk, azon kívül, csak bízni tudunk, hogy nem fordul rosszabbra, sőt, elkezd csökkenni. Azért engem kicsit aggaszt, hogy Zozi cisztája jó 5centis...(Surányi mérése alapján 57*49mm, a SOTE-s szerint 53*51mm), úgyhogy mivel pénteken úgyis megyek ki a kórházba találkozni a szülésznővel, megkérdezem, hátha ő be tud nyomni egy ultrahangra, mivel...

2013. július 12., péntek

Kálvária - csak hogy a terhesség se menjen simán :((((

Nagyon részletes leszek most, hogy nekem is összeálljon a kép...

Tegnap voltam Surányinál a szokásos négyhetes kontrollnál, mivel a szabija előtt ez nézett ki az utolsónak, készültem is, hogy most jól megbeszéljük a szülést, meg hogy pontosan hogyan is lesz a helyettesítése, de aztán egy váratlan dolog egészen másra terelte a témát:(((
A szokásos ultrahangozáson talált egy cisztát Zozi petefészkében (én is láttam, egy kb. 5 centis nagy fekete folt formájában, kísértetiesen hasonlított az én korábbi petevezetős hidrosalphynx gyanúmra, ami miatt aztán műtöttek). Egyébként az első kérdésem az volt, hogy az én vagy az ő petefészkében? Annyira meglepett a dolog, sosem hallottam róla, és eszembe se jutott, hogy ilyen lehet már egy magzatnál is.
Azt mondta, hogy elő szokott fordulni, és vagy felszívódik magától, vagy majd ha megszületik, utána kontrollálni kell, és legrosszabb esetben műteni. Tehát elvileg nem kell nagyon aggódni, de azért mégis. Nagyon nem hiányzik, hogy pár napos-hetes korában vizsgálgassák az én kis Zozimat, az meg pláne nem, hogy műtsék! Szegény kicsi kislányom úgy látszik, sajna örökli a hülye anyja nőgyógyászati gebaszságát:((( Persze Surányi erre mondta, hogy ehhez köze nincs az én dolgaimnak...
Aztán azt mondta, hogy kér nekem időpontot a Baross utcába, mivel a lapra is csak képletet (=elváltozás-ha valaki szerencsés nem tudná, mit jelent,dejóisneki) írt, gondolom kvázi másodvéleményt akart. Ma reggel hívott is, hogy ha most tudok menni, menjek. Hát persze hogy tudtam.

Na és akkor itt kezdődött a SOTE-s, az intézményről számomra borzasztó képet festő kirándulásom:
Mailen átküldte a lényegre törő beutalót, és mondta is, hogy az azon megnevezett egy nőt (dokit, gondoltam) keressem majd ott. Odaértem, számomra tökismeretlen a hely, irányítótáblák nem voltak, hát elsőként a porta/recepciónak tűnő ablaknál kértem segítséget, az orra alá dugva az 1 soros beutalót. Erre a nőci (vszeg inkább csak portás volt, mint eü. szakalkalmazott), elküldött egy "kávéautomata melletti" ajtóhoz, hogy majd ott ha jön ki az asszi, neki szóljak.
1. állomás:
Csomó zárt ajtó számozva, max. annyi felirattal, hogy "ultrahang", "betegfelvétel", rengeteg ilyen olyan beteg az öreg nénitől (konkrétan egy szegény néni vagy fél órát volt a várakozókkal zsúfolt folyosón otthagyva pucéran, lepedővel letakarva egy betegágyon!) a nagypocakoson át a tinikig, digitális hívószámrendszer. Kicsit vártam az ajtó előtt, majd megkérdeztem pár embert, hogy innen szokott-e kijönni az a bizonyos asszi? Nem tudják...Egyszer csak egy addig ülő nő, bement az egyik "zárt betegfelvétel" ajtón, így mikor kijött, gondoltam, én is szerencsét próbálok, mivel nem úgy nézett ki, mint akinek leharapták a fejét, mert bement. (Nemtom, más hogy van vele, de nekem az az alap tapasztalatok alapján, hogy eü. intézményekben zárt ajtókon ne merészelj kopogni, nem hogy bemenni. Ha esetleg nyitva van, akkor talán beköszönhetsz.) no, itt meglepő mód tárt karokkal vártak, mutattam a papírt, és mondtam, nemtom, hova menjek. Nőci mondta, hogy menjek a másik folyosón a bizonyos "Várandós ambulanciára", oda ahol sokan várnak.
2. állomás:
A várandós ambulancián tolongó nagyhasúak közt pont kint volt egy vmilyen ott dolgozónak tűnő hölgy, le is csaptam rá a szokásos papír mutogatással és szóbeli kiegészítéssel. Elkérte még a TAJ-személyi kártyám, mondta, hogy várjak, figyeljem a hívószámokat, 6856 az enyém. Míg vártam, megláttam egy A4-es (eddig egyetlen) tájékoztatót, hogy hogy kell ide bejelentkezni, az imént úgy történt minden, hú de jó, akkor sínen vagyok. (Erről kiderült, hogy a 6856 a személyi számom utsó 4 számjegye). Újabb várás után kijött az előző hölgy, néven szólított, majd "visszakísért" az 1. állomáshoz, hogy majd itt figyeljem a hívószámot, és menjek, ha hívnak, és ha ott végeztem, hozzá menjek vissza. 2 külön ajtó, két külön kijelzővel, szerencsére pont megüresedett egy ülőhely, ahonnan ráláttam mindkettőre, mert hogy egy ajtó volt köztük...no comment.
3=1. állomás:
Újabb várás, aztán láttam kijönni az egyik ajtón a hölgyet is, akit ennek a bizonyos nőnek sejtettem a gyorsan rákeresett netes képtalálat alapján. Aztán megjelent a számom a másik ajtónál. Bementem, és az uh készülék meg az ágy mellett egy tekintélyt parancsoló pacák fogadott, na, mondom, ez biztos nem ő...talán épphogy köszönt nekem, ránézett a papíromra, majd elkezdett átkiabálva értekezni/veszekedni a nővel, akit az imént az én emberemnek gondoltam. A diskurzus lényege nagyjából az volt - ahogy kivettem -, hogy rohadtul nem örül nekem=potyautasnak, és mit keresek itt, és mér így jelentkeztem be, nem így kellett volna a nőnek ezt intéznie Surányival...én meg ott feküdtem halál kétségbeesve, a gyerekem egészségért aggódva mindeközben....aztán próbáltam szabadkozni, és a doki nyökögött pár dolgot, amiből az jött le, hogy azt akarja mondani, hogy nem rám haragszik, de nem lett jobb...erre a telefonja is megcsörrent, vmi páciense hívta, valami olyan problémával, amitől hallottam, hogy szintén kivan a kukaca, és miután letette a telefont, az asszisztenssel közölte, hogy najó, akkor ő most megy el szabadságra...Remek, hogy ilyen motivált hangulatban találtam, vágom én, hogy péntek van...Na, aztán végre elkezdett ultrahangozni, nézett, nézett, aztán törlőpapírt adott, mindezt egyetlen felém intézett szó nélkül, és elkezdett az asszisztenssel konzultálni, mit írjon, majd felállt, és otthagyott, mielőtt bármit kérdezhettem volna...A látottak (ugyanazt láttam a monitoron, mint tegnap Surányinál) és a megkapott leírás alapján ugyanarra jutott, mint Surányi. Meg annyit írt még oda, hogy genetikai tanácsadás javasolt. Úgyhogy kissé tanácstalanul visszamentem a 2. állomáshoz, gondoltam, ott visszaadják az irataim, aztán menjek isten hírével...a többit meg megbeszélem Surányival.
4=2. állomás:
Előbbi nőnek a kartonomat visszaadtam, eltűnt vele, majd egyszer csak megjelenik a számom a hívón, így hát bemegyek. Egy másik nő invitál hátra, kérdezi, hogy tudok-e most pisilni, vagy ctg után. Mivel már nagyon kellett (csak hát ugye a hívásokról nem akartam lemaradni, így nem mentem el korábban), boldogan mondtam, hogy tudok most. Dolgom végeztével kezdtem el gondolkozni, hogy most minek is neki a pisim, meg milyen ctg...aztán ültetett is le egy másik kismamával a szobában, és rámrakott egy kütyüt, amiről én gondoltam, hogy ez ctg.. mondtam, hogy sztem én rossz helyen vagyok, mer nem ezért vagyok itt, aztán nem is nagyon hagyta, hogy végigmondjam, közölte, hogy náluk ez az eljárás, ők csak a saát vizsgálataiknak hisznek. Mivel már kivoltam, és úgy voltam vele, ártani nem árt, így hagytam magam...így esett az első, idő előtti találkozásom a CTG-vel. Közben néha odajött, meg birizgálta Zozit a hasamban, hogy ez a gyermek alszik, így volt alkalmam egész konkrétan rákérdezni, hogy akkor most még mi vár itt rám. Mondta, hogy ezután az ambuláns orvoshoz megyek, ő meg majd megmondja a továbbiakat...
5. állomás:
Hát, még egy gyors vérnyomás mérés után mentem is, egy talán még nálam is fiatalabb, a nyúzottságtól kissé mufurc csaj fogadott (kezet fogva bemutatkozott, amiért piros pont). Nála is nagyon péntek volt, a CTG-ző nőtől előttem kérdezte, hogy vannak még? mire ő azt mondta, hogy igen, majdhogynem elhagyta a száját, hogy jajj, ne már...Mondtam neki, most már egész határozottan, hogy én amúgy nem ide járok, hanem a Flórba, Surányi küldött a ciszta miatt, hogy ha eddig félreértés volt, most végre a helyére tegyük a dolgokat. De ő nem lepődött meg, semmi "jajj, akkor minek CTG-ztük" vagy ilyesmi. Aztán elkezdett telefonálni valakivel, hogy itt vagyok én, beolvasta az UH eredményt, meg mondta, hogy ja, hát elég nagy ciszta, meg kérdezte a vonal másik végén lévőt, hogy micsináljon velem? Küldjön genetikára? Aztán telefonált egy másik helyre, kikövetkeztetve ahhoz a bizonyos genetikushoz, aminek az lett lett a kihallott vége, hogy ez nem genetikai probléma, minek menjek oda, ne menjek oda. (Megjegyzem, ez azért vicces, mert az uh-s pasi, akiről utólag kiderült, hogy egyetemi docens még azt írta, hogy kell, aztán most ő és még vmi genetikai akárkicsoda meg az ellenkezőjét mondta, akkor kinek higgyek?) Aztán nem túl értelmezhetően olyasmiket mondott, hogy jó, hát akkor ez műtét, azzal a Flórban is boldogulnak, menjek vissza jövő hét elején. Kérdeztem, milyen műtét? Hogy Zozit kell majd megműteni a születés után? mondta, hogy nem, császár. aztán kérdeztem még, miközben pötyögött, és volt alkalmam, hogy felszívódhat-e a ciszta? Azt mondta, hogy ekkora nem. Milyen szövődményei lehetnek? Hát kifakadhat, vagy megcsavarodhat, és az nagyon nem jó. Aztán adott egy összefoglaló papírt, amin javaslatként az áll, hogy: további terhesgondozás a Flórban. (a császárt nem írta).
Végül e fáradt nőszemély is "végzett velem", én meg szerencsére észnél voltam, és a kartonból kiszedtem minden leletet, és üresen adtam vissza az addigra már nagyon nem dolgozó asszisztensnek, aki csak elvette, és ha nem mondom neki, hogy visszavettem belőle a személyim meg a TAJ kártyám, sztem el is felejti visszaadni.
Ja, még külön vicces volt, hogy itt nem 34. hétben lévőnek, hanem 36. hetesnek kezeltek, mert ragaszkodtak ahhoz, hogy az utsó menstruációmtól számolják, és hát ugye nekem nem a ciklus 13. napja körül fogant Zozi, hanem a 28. napon, ergo 2hét "mínuszban" vagyunk a megszokott számításhoz képest.
Szóval egész végig úgy éreztem magam mint egy kivert kutya:( És még most is teljes bizonytalanságban és aggodalomba vagyok:( Nem akarom, hogy az én drága Zozimnak bármi baja legyen:(
Surányinak átküldtem mailen a leleteket, hívtam, csak nem ért rá, úgyhogy várom, hogy visszahívjon, abban bízva, hogy jövő héten még tudunk találkozni, és megbeszéljük, mi legyen. Ja, mert pont jövő szombattól van 3 hét szabin:S
És most bejött a képbe ez az odavágott császár is...alapból a császár nem aggaszt, ha az a biztonságosabb, hát legyen, csak azért arra is fel kell készülnöm (most, hogy a természetes szülésre már olyan jól ráálltam) ez felvet bennem egy csomó kérdést, pl. hogy ezért most nem kell-e idő előtt császározni Zozi biztonsága érdekében. Mert gondolom, ha már kint van, jobban lehet vizsgálni.

Amúgy tegnap P-vel a neten is rákerestünk erre a problémára. Ahhoz képest, hogy amiket találtunk, 1-2 doki válasza kérdezőnek, meg 1 rövid beszámoló egy anyukától mind azt állítja, hogy ez viszonylag gyakran előforduló probléma, azért nem hemzseg tőle a net. Vagy csak bezavar a keresési  találatokba a sok felnőttkori ciszta... Amúgy durva, az az egy konkrét beszámoló azzal végződik, hogy a kicsit 1 hetesen megműtötték, és kivették az egyik petefészkét. mindezt olyan nyugalommal írta le az anyuka, mint ha csak egy múló nátháról lenne szó...hát én nagyon nem akarom, hogy Zozi kapásból -1 petefészekkel vágjon neki az életnek...

Ha valaki hallott ilyen problémáról, írjon!!!!!

2013. július 10., szerda

Gyerekszoba - kész:)

Leszámítva, hogy még a foszforeszkáló (vagy fluoreszkáló) csillagokat kell felragasztania Pének a plafonra:


Ezek most gagyi telefonos képek, nem volt kedvem elővenni a kórház csomagból a fotómasinát körpanorámás képhez

A berendezésnél ugyebár az irányelv az volt, hogy ahol lehet, meglévő "anyagokkal" dolgoztam.
Ezzel a bevásárlólistáról is megvettem mindent, kivéve a pár száz forintos patikai kencéket, amit majd a gyerekorvos ír fel, illetve még egy adag tarcsi pelust. Így összesen durván 68 000 Ft költöttünk Zozi érkezése alkalmából:) Sztem jól gazdálkodtam, meg persze köszönhető a sok kapott cuccnak is.


2013. július 9., kedd

Védőnős szülésfelkészítő - 33.hét betöltve

No, ma voltam itt  a helyi védőnői szolgálat szülésfelkészítőjén, hát sokkal de sokkal hasznosabb volt, mint a kórházas.
A mai téma maga a szülés volt, és 2 órában (ami elsőre soknak tűnt, de aztán csak úgy elrepült) végigvettük részletről-részletre, mi történik onnantól, hogy 36.hetet betöltöttük, egészen odáig, hogy a szülés után hazaengednek. Volt benne csomó gyakorlati tanács, nem csak béna elmélet. Tanultunk légzéstechnikákat is, amivel egyelőre úgy vagyok, hogy nem nagyon szeretem megerőszakolni a légzésem, de volt benne olyan, amit elfogadok, mert logikus (a tolásnál az a jó, ha minél tovább bent tudod tartani a levegőt, és 2 között minél gyorsabban cseréled, mivel így gyorsabban, és kevesebb tolással kijön a kölök, mert kevesebbet csúszik vissza a "szünetekben".)
Összesen 4 alkalmas, az utsó stádiumú körzetes várandósokat hívják rá. Múlt héten volt a szoptatás, amiről sajna, lemaradtam a KRESZ vizsga miatt, jövő héten a babaápolásról lesz szó, a 4. alkalmat meg elfelejtettem, mi lesz:) P ezekre sajna nem tud jönni, mivel keddenként 2-kor kezdődnek, és az új melóból sok lenne eljönni rájuk. :( Pedig a mai különösen hasznos lett volna neki, de legalább megkapom a ppt-t mailen, majd megkérem, nézze át azt, valamit úgy is ér. Anyu eljött velem ma, gondoltam, neki is jó program, meg velem lehet. Hát, jó sok minden változott azóta, mióta ő szült, akkor még nem voltak ilyen körültekintőek, meg nem volt ilyen felkészülés előtte, úgyhogy neki ez tök új volt.