Szülésbeszámoló

Mostanra a felejtő hormon áldásos hatása, és az "új életkörülmények" miatt már kissé elhomályosult az egész, de azért beszámolok, amennyire tudok, és külön igyekszem azokról a dolgokról is, amiket annyira nem szoktak írni, mondani:

Szóval, 08.30-án, pénteken, a 40hét+3napon a méhnyakam 1 hét után változatlanul 2 ujjnyi volt csak, és csak a külső száj volt nyitva 3-ból, ami szüléshez nem túl barátságos körülmény, ezért délután befeküdtem a kórházba méhszájérlelésre.
2 ágyas szobába sikerült kerülnöm, ahol az ott töltött idő felében egyedül voltam, a 2. két napra (upsz, spoilereztem, hogy csak 4 napot voltam bent:) pedig egy nagyon aranyos szobatársat kaptam, úgyhogy minden tök jól alakult.
Surányi doki délutántól pont ügyeletes volt, de mielőtt azt gondolnátok, hogy ezért direkt ekkor  akarta megindítani, hogy neki kényelmes legyen, elöljáróban leszögezte, hogy valószínűleg ez nem lesz elég a szülés megindulásához, a terv az, hogy ha nincs eredmény, 48 óra múlva megismételjük, és ha arra 48 órára (09.03-án) sem indul be, direkt megindítjuk.
A méhszájérlelés abból állt, hogy feldugtak egy prosztaglandin hüvelykúpot, és utána 6 órán át (kb. 1-1 órás etapokban, szünetekkel, (hogy néha mászkálhassak, ehessek, stb.) CTG-n figyelték, hogy milyen hatása van. Volt hatása, mivel én korábban sose semmilyen "jósló" fájást nem éreztem, viszont ettől elkezdtem. Ezek nem is fájtak igazán, csak éreztem, hogy történik valami a hasam aljában. Ez így ment este 10-ig, amikor elküldtek aludni, mondván, hogy ebből itt most már biztos nem lesz most szülés, én is így éreztem.
Amúgy a CTG-t a szülőszobán csinálták, így barátkoztam a hellyel:), nyugi volt, akkor éppen 24 órája nem szült senki se, így vígan dumálhattam az éppen műszakos szülésznőkkel, mindegyik nagyon rendes volt, hallották már "híremet", kicsit mutyisnak is éreztem magam:) Este 7-ig a kórtermeknél Makarész Andi, a szülőszobán meg Ignáth Éva volt, őt pedig Kosdi Kati váltotta, akinek később nagyobb szerep is jutott..
Aztán lefeküdtem aludni, de valahogy sehogy sem volt jó, akárhogy feküdtem, vagy már ültem, fájt a hasam. 2 óra vergődés után visszamentem a szülőszobára, mondtam Katinak, hogy sztem valami nem oké, ezért "visszatett" a CTG-re, és megvizsgált, de a végén azt mondta, hogy ez még mindig nem az igazi.
Tanácsára vettem egy jó forró zuhanyt, ami enyhítette a dolgokat, és kb. 1 órára elbóbiskoltam. Na de aztán megint kezdődött, ezért olyan fél3-kor nekiálltam "ágyat szerelni", gondoltam, ülő pozícióba állítom, hátha úgy jó lesz, de ekkor éreztem egy "pukkot" a hasam alsó részén (hallani nem hallottam), és elkezdett ömleni a magzatvíz....
Olyan volt, mint ha folyamatosan bepisilnék, de  nem állna el. Tökre izgatott lettem, megörültem, hogy na akkor itt az idő! (amúgy is titkos vágyam volt, hogy ezt a spontán magzatvíz elfolyást megéljem, milyen) Leültem a WC-re és egy kézre eső műanyag pohárba folyattam belőle, mert hallottam, fontos a színe, gondoltam, nem árt, ha van minta, bár még mindig folyt. Átöltöztem, beraktam egy szülés utáni betétet, amivel így ki bírtam menni szólni a folyosóra, hogy mi a helyzet. Na az itteni éjszakás szülésznő volt az egyetlen borzasztó élmény, többek között nekiállt velem összeszedetni a fürdőszoba földjéről a magzatvizes ruhám, meg kiöntette a pohárba gyűjtött mintát, kb. "fúj, minek az felkiáltással"...de szerencsére több közöm nem is volt hozzá aztán.
 A szülőszobán a már "bemelegített szobámba" fektettek, és ráraktak a CTG-re ismét. Itt várnom kellett kicsit, fél-1 órát, mert idő közben egy másik szobában szülés zajlott, pont akkor született meg a baba, hallottam a nőt, meg aztán a baba felsírását. Először gondoltam, még megvárom, míg megvizsgálnak, és mit mondanak, és utána ébresztem Pét - elvégre a magzatvíz elfolyás után még nem feltétlen indulnak a fájások. De aztán éreztem, hogy inkább mégis fel kéne már most hívni, mivel a kis mobilalkalmazással 2 percenkénti fájásokat kezdtem el mérni, és ezek már mások voltak, mint a délutániak, már éreztem úgymond a hasam tetejében is. Ezután már kicsit elvesztettem az időérzetem...
Pé kb. fél órán belül ott volt, és innentől, csak arra emlékszem, hogy nagyon gyakran, nagyon fájt, és viszonylag gyorsan elkezdtem hangosan vajúdni, pedig mindig aszittem, hogy én hangnélküli leszek. Meg állandóan a wc-re mászkáltam, valahogy ott akartam végig ülni, mer folyton olyan érzésem volt, hogy valami ki akar jönni. És hát jött is...
Mivel a szülés előtti órákban 3x is voltam wc-n hasmenéssel, úgy ítélték meg, hogy nem kell beöntés, ezért nem is kaptam..pedig jobb lett volna..., mivel, hát, a vajúdás alatt végig jött belőlem egy kicsi cucc. És az ember ezen a ponton annyira elveszti a szégyen érzetét, hogy az sem érdekli, ha akárhol, akármikor, más is látja, stb...szegény Pém meg Kati törölgetett folyton, miután én már nem bírtam. Pé azért látott már tőlem dolgokat, pl. a laparoszkópiás műtét meg a csigolyatörés miatt, de azért ez durvább volt sztem, bár állítja, hogy többek között ez is még közelebb hozott most hozzá.:S:)
Aztán még arra emlékszem, hogy hányingerem volt, amire Kati mondta, hogy "máris"?, de csak öklendeztem, meg beültettek valamikor az eleje-közepe fele a nagy sarokkádba, Pé meg folyatta rám a meleg vizet, amitől egy kis ideig jobb lett, de aztán megint nem. A szemem egyébként nagyjából egész idő alatt csukva volt, néha azt sem tudtam, hogy Pé vagy Kati simogat épp. Pét nem küldtem el a fenébe egyszer sem, bár volt többször is, hogy "jeleztem neki" az akkori tömör szókincsemmel, hogy most ne simogasson. Meg volt olyan pont is, amikor éreztem, meg mondtam is, hogy kész, nem bírom tovább.
Érzéseim szerint Kati egyébként szinte végig velünk volt, Surányi doki is sokszor bemászkált. szerencsém is volt, mivel egyedül én voltam a szülőszobán (vagyis később kiderült, hogy volt még egy valaki velem fedésben), így nem oszlott meg a figyelmük.
És akkor eljött a reggel 7 óra, de még mindig nem voltunk a finisben, így a szülésznő műszak váltotta egymást, és egyszer csak Katiból Mariánné Anikó lett, akit már ismertem a doki magánrendeléséről, ő volt a délelőttös asszisztens, és nagyon aranyos.
Aztán valamiért hirtelen kaptam egy branült a kezembe (kb. mostanság múlik el a tenyérnyi lilaság körülötte), azon át Oxitocint...na, az volt a kegyetlen, attól rögtön szűnni nem akaró fájásom lett, kb. sztem mikor abbahagyták az adagolását, akkor múlt csak el.
Ezután nem sokkal csináltattak velem egy "próba" tolást; mikor érzem a fájást, fogjam meg a 2 térdem, nagy levegő, és toljak, miközben a térdeimet magam felé húzom terpeszben, aztán nagyon gyorsan levegő csere, és még egy, akár 2 tolás.
Aztán elkezdtük élesben. A levegő csere sajna nem nagyon ment (sose voltam légzés bajnok), így általában 1 vagy 2 tolás jutott egy fájásra, amit kb. érzésre gondoltam, hogy mikor van, mert igazából érezni már nem éreztem. Mindhárman (Pé, doki, Anikó) végig bátorítottak, arra emlékszem, hogy Pé mondta, hogy már ott a haja, meg ilyenek. Eddigre már eléggé elvesztettem az erőmet, kvázi már azt is elfelejtettem, mit, miért csinálok, mikor egyszer csak éreztem, hogy slutty, (utólagos mondás alapján 7:46-kor) kicsusszant alul Zozi, és hihetetlenül megkönnyebbültem:)
Akkor rögtön rám rakták a kis csúszós, nyálkás lila testét, és mérhetetlen boldogságot éreztem, bár sírni már nem volt erőm, pedig aszittem, ott fogunk Pével picsogni szokás szerint:)
Ezután ott a szobában Zozit meg engem is rendbe raktak szinkronban. A méhlepény szinte rögtön, simán kipottyant, csak 1 kicsit kellett megnyomnom, doki a hasam nyomta, Anikó meg a köldökzsinórnál fogva húzta, ez tényleg pár pillanat volt, és abszolút nem kellemetlen. Surányi összevarrta a gátsebemet, mert volt ám metszés, amit én észre sem vettem, mikor volt, utólag csodálkoztam rá:) Ez picit kellemetlen volt, néha éreztem a tűszúrást, de inkább azért, mert már szerettem volna lerakni az idő közben a terpesztőbe felrakott lábaimat. A végén jött volna a lefürdés a kádban, de mikor felálltunk, Anikó nagyon fehérnek látott, úgyhogy gyorsan visszafektetett, és kaptam 1 adag inzulint, és 1 óra pihenésre lettem ítélve ott helyben, alul meg megmosdatott, amennyire lehetett. Aztán Pét elküldte szendvicsért nekem, és végül szigorúan tolókocsiban tolt be a szobámba, ahova kb. rögtön hozták is utánam a kis Manót, úgyhogy onnantól nincs pihenés...


Szóval összességében a magzatvíz elfolyástól számítva 5 óra volt az egész, ami rövidnek számít, viszont szerintem annál intenzívebb volt. Kvázi sztem az 1. szakasz maradt ki nekem, mikor még csak meg-megindulnak a fájások, aztán sűrűsödnek.
A kórházzal és a személyzettel (2 kivétellel) maximálisan meg voltam elégedve, az egész a dologhoz mérten teljesen kellemes emlék maradt, ha lesz következő poronty, azt is itt szeretném majd szülni, és Surányi dokinál, és akár Katinál, bár szinte bármelyik szülésznőt is választhatnám.

Na és amit eszembe se jutott használni, pedig bekészítettük:
- wc papír ülőke - wc papírból viszont asszem 2 tekercs is fogyott
- szőlőcukor (amúgy is fúj, de akkor különösen az volt, 1-et kóstoltam)
- csoki - 1 kockát próbáltam
- viszont vizet ittam, sokat, folyton száraznak éreztem a számat, gondolom azért, mert folyton nyitva volt a kajabálás miatt
- zene cd-n
 
A következőkben majd igyekszem mihamarabb írni a szülés utáni napokról, illetve az ügyintézés alakulásáról is, van mit, de egyelőre az idő az nagyon kevés, és folyik is rendesen.