Testem-12kg

Ja, azt nem is írtam, hogy a várandósság alatt rám jött 19kg-ból a szüléssel 12 kg ment le, ami sokkal jobb, mint amire számítottam:

• A várandósság 0.hetén a kezdő súlyom: 71,3 kg
• Szülés napján "záró" súlyom: 90,1 kg
• Szülés után 3 nappal: 77,6 kg -ez pár tized ingadozással azóta (2 hete) állandó

A régi, "nagy has" előtti ruháimat még nem nagyon volt alkalmam elővenni, próbálgatni.

További testváltozások - általánosságban elmondhatom, hogy kb. 2-3 hét kellett a regenerálódásomra:

• a hasam rém plöttyedt, ha megbököm, még percekig rezeg (sokkal másabb, mikor csak meghízik, eddig akkor mindig feszes volt)
• a branül helye körüli tenyérnyi lila folt már teljesen elmúlt
• a szembevérzésem még makacsul, de már csak apró nyomban van meg
• a sejhajom már nem nagyon fáj
• a szüléstől brutál megnőtt aranyér lebenyke visszatöpörödött
• a gátvarrás, már szinte teljesen összeforrt (de friss infóért ma nézek le oda zuhany után, mivel nem nagyon nézegettem)
• már csak nyomokban van vérzés, arra is inkább azt mondanám, hogy véres váladék
• nemtom a szülés, hormonok miatt-e, de összevissza viszketek, és vannak rajtam kiütés szerű dolgok
•  a szülés óta továbbra is lágyat kakizok, gondolom, a testem így akarja kímélni az ottani részeket.

Harc a tejserkentésért - Az első hetek

Minden egyes apró részletet képtelenség leírni Zozival kapcsolatban, mert abból annyi van, viszont időből meg nincs, ezért asszem ezentúl csak a fontosabb dolgokról fogok írni, amik másnak is segítségül, "okulásul" lehetnek.

Sajnos csak megtalált a rém, amitől úgy tartottam korábban: nincs elég tejem, kvázi csak mutatóban van. Amikor mindenki mondta, és én is arra készültem, hogy az első hetek kemények lesznek, nos hát nem ilyen jellegű keménységre, problémára gondoltam, mint ez. Mert ezt úgy képzeltem valahogy, hogy majd ha kiderül, hogy nincs tej, akkor egyszerűen 1 perc alatt feláll a "diagnózis", hogy ez van:(, hát akkor megoldjuk, van tápszer, lényeg, hogy ne haljon éhen. Nem tudtam, hogy ez nem ilyen egyszerű, hanem ha az emberben van annyi küzdési vágy, akkor hetekig lehet próbálkozni, hogy a gyereke minél több, lehetőleg csak anyatejet kapjon. Hát, most ezt csináljuk.

Ez történt eddig:
Az egész ott kezdődött, hogy a kórházban az első 2 napon még úgy tűnt, hogy a szoptatással minden rendben, szinte rögtön sikerült egymásra találnunk (nem is értettem, mi ebben a nehézség), le is "láttamozta" az egyik aktuális csecsemős, én meg örültem, hogy jajj de jó. Persze ekkor még csak előtej volt.
Aztán a 3. esti csecsemős jött, és közölte velem, egész pontosan így, hogy: "Meg kell hogy mondjam, hogy Zorka 3680g-al született, és most már csak 3300g, ami nagyon sok fogyás, ezért tápszer kell neki, hozzájárulok-e." Olyan volt hozzá a hangsúly is, hogy én rögtön egész mélyre süllyedtem, hogy milyen anya vagyok, és hát persze, hogy belementem, mivel úgy éreztem, itt egyedül ez a jó válasz, még ha látszólag dönthetek is az ellenkezőjéről. Így jöttünk haza másnap, tápszerrel, teljes tudatlanságban, csak annyit tudtam, hogy nem akarom, hogy a gyerekem éhezzen, és márpedig a kórházban azt mondták, hogy ehhez kell a tápszer.
Aztán másnap (szerdán) kijött az ideiglenes védőnőm (mert hogy még mindig nincs állandó, mióta az eredetim elment betegállományba). Ő azt mondta, hogy a tápszer, meg vele a cumisüveg nagyon rossz, Zozi teljesen le fog szokni a ciciről, és egy nagyon konkrét tervet adott ki: nuku tápszer, nuku cumi, csakis cici, 2 óránként. Mérjük a súlyát, szerinte 1-2 nap és beindul a tej, lesz elég, de azért egyeztessünk majd naponta, meg a gyerekorvossal is. Jött a gyerekorvos is, és mondta, hogy próbáljuk ezt hétfőig, minden nap mérjük, és a súlya alapján akkor meglátjuk, hogy kell-e pótlás, vagy siker.
Persze közben kipróbáltam a létező összes tejserkentő módszert, italt, kaját (melegvizes tus, masszírozás, Mecsek meg Herbáriás tejserkentő tea, maláta ital, köménymag, őszibarack, krumpli, tej, mandula, tészta, 4-5 litert iszom/nap, kézi fejés, gépi fejés, és még ki tudja, mit) még azt is, amiről tudtam, hogy hülyeség.
Hétfőn a súlya már csak 3110 g volt, ezért az lett az ítélet, hogy akkor muszáj a tápszer, úgyhogy elkezdtük újra, cumisüvegből. Próbáltuk pohárból, de abból lehetetlenség volt, a fele mellément, Zozi üvöltött a kortyok között, így járult mellé az idegbaj. Fecskendővel ekkora, kvázi teljes adagokat meg órákig tartott volna beadni.
Bár már kissé elcsüggedtünk, meg arra az álláspontra kerültem, hogy jobb Zozinak, ha tápszert kap, de mindezt nyugalomban, elvégre a tápszer sem az ördögtől való, van, hogy muszáj, és én is felnőttem így, azért elhatároztuk, hogy hívunk még egy laktációs tanácsadót.
Ő csak szombaton tudott jönni, amiről először azt gondoltam, kései, de aztán úgy elrepültek a napok, hogy végül nem lett az. Ő "megvizsgálta az eddigi eljárásunkat", meg Zozit, azt mondta, hogy ő nagyon szépen szop, a mellemmel és a szoptatás módjával sincs gond, tényleg csak annyi baj, hogy nem termelődik elég. Kicsit tartottam tőle, hogy ezt a hülye poharazást fogja nyomatni, de kellemesen csalódtam. Amint mondtuk, hogy az nem jött be, többet szóba sem hozta, hanem előállt újabb alternatívával, amiről én még nem is hallottam, nem is találtam korábban: a szoptaníttal, illetve az annak kicsit "házi barkács", jóval olcsóbb variációjával, az etetőszondával. Ez eredetileg az olyanok számára készült, akiknek vmi gond van a szájával (pl. műtét), és ezért nem tudja használni. Ez olyan mint egy mini katéter, a módszer lényege az, hogy miközben szopizik, észrevétlen a cici mellett bevezetjük a szájába ezt a gumicsövecskét is, és így szinkronban szívja a tápszert is. Ezáltal a cumisüveg kilőhető, és az az "energia", ingerlés, amit eddig a cumi kapott, most a mellnek jut, ami azért jó, mert a legjobb tejserkentő az ingerlés.
 

Ez a tápszonda, csak az ujj helyett cici van

 

Ez a Szoptanít készülék, ami ugyanaz lényegében, csak 12 000 Ft...

Ez a módszer nagyon bevált, nem nagyobb macera, mint a cumisüvegezés, úgyhogy most ezt nyomjuk. A tanácsadó azt mondta, hogy jó lenne, ha másfél óránként szopizna (mert másfél óránként van vmi a mellel, erre nem emlékszem pontosan), de ez mondjuk kivitelezhetetlen, mert kvázi mire etetés után elalszik, már le is telt. Úgyhogy valahol félúton a kedvenc "igény szerint" elv és e között igyekszem minél többet mellre tenni, akkor is, ha csak sír, vígaszként, mert elvileg azt is szabad, sőt. A tanácsadó szerint a 6. hétig lehet kihozni a mellből a maximumot, úgyhogy most addig próbáljuk ezt. Annyi haszna biztos van, hogy a cumi miatt már nem kell aggódni.

A képek csak illusztrációk a netről:)

Szülésbeszámoló

Mostanra a felejtő hormon áldásos hatása, és az "új életkörülmények" miatt már kissé elhomályosult az egész, de azért beszámolok, amennyire tudok, és külön igyekszem azokról a dolgokról is, amiket annyira nem szoktak írni, mondani:

Szóval, 08.30-án, pénteken, a 40hét+3napon a méhnyakam 1 hét után változatlanul 2 ujjnyi volt csak, és csak a külső száj volt nyitva 3-ból, ami szüléshez nem túl barátságos körülmény, ezért délután befeküdtem a kórházba méhszájérlelésre.
2 ágyas szobába sikerült kerülnöm, ahol az ott töltött idő felében egyedül voltam, a 2. két napra (upsz, spoilereztem, hogy csak 4 napot voltam bent:) pedig egy nagyon aranyos szobatársat kaptam, úgyhogy minden tök jól alakult.
Surányi doki délutántól pont ügyeletes volt, de mielőtt azt gondolnátok, hogy ezért direkt ekkor  akarta megindítani, hogy neki kényelmes legyen, elöljáróban leszögezte, hogy valószínűleg ez nem lesz elég a szülés megindulásához, a terv az, hogy ha nincs eredmény, 48 óra múlva megismételjük, és ha arra 48 órára (09.03-án) sem indul be, direkt megindítjuk.
A méhszájérlelés abból állt, hogy feldugtak egy prosztaglandin hüvelykúpot, és utána 6 órán át (kb. 1-1 órás etapokban, szünetekkel, (hogy néha mászkálhassak, ehessek, stb.) CTG-n figyelték, hogy milyen hatása van. Volt hatása, mivel én korábban sose semmilyen "jósló" fájást nem éreztem, viszont ettől elkezdtem. Ezek nem is fájtak igazán, csak éreztem, hogy történik valami a hasam aljában. Ez így ment este 10-ig, amikor elküldtek aludni, mondván, hogy ebből itt most már biztos nem lesz most szülés, én is így éreztem.
Amúgy a CTG-t a szülőszobán csinálták, így barátkoztam a hellyel:), nyugi volt, akkor éppen 24 órája nem szült senki se, így vígan dumálhattam az éppen műszakos szülésznőkkel, mindegyik nagyon rendes volt, hallották már "híremet", kicsit mutyisnak is éreztem magam:) Este 7-ig a kórtermeknél Makarész Andi, a szülőszobán meg Ignáth Éva volt, őt pedig Kosdi Kati váltotta, akinek később nagyobb szerep is jutott..
Aztán lefeküdtem aludni, de valahogy sehogy sem volt jó, akárhogy feküdtem, vagy már ültem, fájt a hasam. 2 óra vergődés után visszamentem a szülőszobára, mondtam Katinak, hogy sztem valami nem oké, ezért "visszatett" a CTG-re, és megvizsgált, de a végén azt mondta, hogy ez még mindig nem az igazi.
Tanácsára vettem egy jó forró zuhanyt, ami enyhítette a dolgokat, és kb. 1 órára elbóbiskoltam. Na de aztán megint kezdődött, ezért olyan fél3-kor nekiálltam "ágyat szerelni", gondoltam, ülő pozícióba állítom, hátha úgy jó lesz, de ekkor éreztem egy "pukkot" a hasam alsó részén (hallani nem hallottam), és elkezdett ömleni a magzatvíz....
Olyan volt, mint ha folyamatosan bepisilnék, de  nem állna el. Tökre izgatott lettem, megörültem, hogy na akkor itt az idő! (amúgy is titkos vágyam volt, hogy ezt a spontán magzatvíz elfolyást megéljem, milyen) Leültem a WC-re és egy kézre eső műanyag pohárba folyattam belőle, mert hallottam, fontos a színe, gondoltam, nem árt, ha van minta, bár még mindig folyt. Átöltöztem, beraktam egy szülés utáni betétet, amivel így ki bírtam menni szólni a folyosóra, hogy mi a helyzet. Na az itteni éjszakás szülésznő volt az egyetlen borzasztó élmény, többek között nekiállt velem összeszedetni a fürdőszoba földjéről a magzatvizes ruhám, meg kiöntette a pohárba gyűjtött mintát, kb. "fúj, minek az felkiáltással"...de szerencsére több közöm nem is volt hozzá aztán.
 A szülőszobán a már "bemelegített szobámba" fektettek, és ráraktak a CTG-re ismét. Itt várnom kellett kicsit, fél-1 órát, mert idő közben egy másik szobában szülés zajlott, pont akkor született meg a baba, hallottam a nőt, meg aztán a baba felsírását. Először gondoltam, még megvárom, míg megvizsgálnak, és mit mondanak, és utána ébresztem Pét - elvégre a magzatvíz elfolyás után még nem feltétlen indulnak a fájások. De aztán éreztem, hogy inkább mégis fel kéne már most hívni, mivel a kis mobilalkalmazással 2 percenkénti fájásokat kezdtem el mérni, és ezek már mások voltak, mint a délutániak, már éreztem úgymond a hasam tetejében is. Ezután már kicsit elvesztettem az időérzetem...
Pé kb. fél órán belül ott volt, és innentől, csak arra emlékszem, hogy nagyon gyakran, nagyon fájt, és viszonylag gyorsan elkezdtem hangosan vajúdni, pedig mindig aszittem, hogy én hangnélküli leszek. Meg állandóan a wc-re mászkáltam, valahogy ott akartam végig ülni, mer folyton olyan érzésem volt, hogy valami ki akar jönni. És hát jött is...
Mivel a szülés előtti órákban 3x is voltam wc-n hasmenéssel, úgy ítélték meg, hogy nem kell beöntés, ezért nem is kaptam..pedig jobb lett volna..., mivel, hát, a vajúdás alatt végig jött belőlem egy kicsi cucc. És az ember ezen a ponton annyira elveszti a szégyen érzetét, hogy az sem érdekli, ha akárhol, akármikor, más is látja, stb...szegény Pém meg Kati törölgetett folyton, miután én már nem bírtam. Pé azért látott már tőlem dolgokat, pl. a laparoszkópiás műtét meg a csigolyatörés miatt, de azért ez durvább volt sztem, bár állítja, hogy többek között ez is még közelebb hozott most hozzá.:S:)
Aztán még arra emlékszem, hogy hányingerem volt, amire Kati mondta, hogy "máris"?, de csak öklendeztem, meg beültettek valamikor az eleje-közepe fele a nagy sarokkádba, Pé meg folyatta rám a meleg vizet, amitől egy kis ideig jobb lett, de aztán megint nem. A szemem egyébként nagyjából egész idő alatt csukva volt, néha azt sem tudtam, hogy Pé vagy Kati simogat épp. Pét nem küldtem el a fenébe egyszer sem, bár volt többször is, hogy "jeleztem neki" az akkori tömör szókincsemmel, hogy most ne simogasson. Meg volt olyan pont is, amikor éreztem, meg mondtam is, hogy kész, nem bírom tovább.
Érzéseim szerint Kati egyébként szinte végig velünk volt, Surányi doki is sokszor bemászkált. szerencsém is volt, mivel egyedül én voltam a szülőszobán (vagyis később kiderült, hogy volt még egy valaki velem fedésben), így nem oszlott meg a figyelmük.
És akkor eljött a reggel 7 óra, de még mindig nem voltunk a finisben, így a szülésznő műszak váltotta egymást, és egyszer csak Katiból Mariánné Anikó lett, akit már ismertem a doki magánrendeléséről, ő volt a délelőttös asszisztens, és nagyon aranyos.
Aztán valamiért hirtelen kaptam egy branült a kezembe (kb. mostanság múlik el a tenyérnyi lilaság körülötte), azon át Oxitocint...na, az volt a kegyetlen, attól rögtön szűnni nem akaró fájásom lett, kb. sztem mikor abbahagyták az adagolását, akkor múlt csak el.
Ezután nem sokkal csináltattak velem egy "próba" tolást; mikor érzem a fájást, fogjam meg a 2 térdem, nagy levegő, és toljak, miközben a térdeimet magam felé húzom terpeszben, aztán nagyon gyorsan levegő csere, és még egy, akár 2 tolás.
Aztán elkezdtük élesben. A levegő csere sajna nem nagyon ment (sose voltam légzés bajnok), így általában 1 vagy 2 tolás jutott egy fájásra, amit kb. érzésre gondoltam, hogy mikor van, mert igazából érezni már nem éreztem. Mindhárman (Pé, doki, Anikó) végig bátorítottak, arra emlékszem, hogy Pé mondta, hogy már ott a haja, meg ilyenek. Eddigre már eléggé elvesztettem az erőmet, kvázi már azt is elfelejtettem, mit, miért csinálok, mikor egyszer csak éreztem, hogy slutty, (utólagos mondás alapján 7:46-kor) kicsusszant alul Zozi, és hihetetlenül megkönnyebbültem:)
Akkor rögtön rám rakták a kis csúszós, nyálkás lila testét, és mérhetetlen boldogságot éreztem, bár sírni már nem volt erőm, pedig aszittem, ott fogunk Pével picsogni szokás szerint:)
Ezután ott a szobában Zozit meg engem is rendbe raktak szinkronban. A méhlepény szinte rögtön, simán kipottyant, csak 1 kicsit kellett megnyomnom, doki a hasam nyomta, Anikó meg a köldökzsinórnál fogva húzta, ez tényleg pár pillanat volt, és abszolút nem kellemetlen. Surányi összevarrta a gátsebemet, mert volt ám metszés, amit én észre sem vettem, mikor volt, utólag csodálkoztam rá:) Ez picit kellemetlen volt, néha éreztem a tűszúrást, de inkább azért, mert már szerettem volna lerakni az idő közben a terpesztőbe felrakott lábaimat. A végén jött volna a lefürdés a kádban, de mikor felálltunk, Anikó nagyon fehérnek látott, úgyhogy gyorsan visszafektetett, és kaptam 1 adag inzulint, és 1 óra pihenésre lettem ítélve ott helyben, alul meg megmosdatott, amennyire lehetett. Aztán Pét elküldte szendvicsért nekem, és végül szigorúan tolókocsiban tolt be a szobámba, ahova kb. rögtön hozták is utánam a kis Manót, úgyhogy onnantól nincs pihenés...


Szóval összességében a magzatvíz elfolyástól számítva 5 óra volt az egész, ami rövidnek számít, viszont szerintem annál intenzívebb volt. Kvázi sztem az 1. szakasz maradt ki nekem, mikor még csak meg-megindulnak a fájások, aztán sűrűsödnek.
A kórházzal és a személyzettel (2 kivétellel) maximálisan meg voltam elégedve, az egész a dologhoz mérten teljesen kellemes emlék maradt, ha lesz következő poronty, azt is itt szeretném majd szülni, és Surányi dokinál, és akár Katinál, bár szinte bármelyik szülésznőt is választhatnám.

Na és amit eszembe se jutott használni, pedig bekészítettük:
- wc papír ülőke - wc papírból viszont asszem 2 tekercs is fogyott
- szőlőcukor (amúgy is fúj, de akkor különösen az volt, 1-et kóstoltam)
- csoki - 1 kockát próbáltam
- viszont vizet ittam, sokat, folyton száraznak éreztem a számat, gondolom azért, mert folyton nyitva volt a kajabálás miatt
- zene cd-n
 
A következőkben majd igyekszem mihamarabb írni a szülés utáni napokról, illetve az ügyintézés alakulásáról is, van mit, de egyelőre az idő az nagyon kevés, és folyik is rendesen. 

Egy fotó erejéig